A cím magában bonyolult,de amit önnmagában rejt az végtelenül egyszerű. Mikor az ember életében valami változás van,akkor azt valahogy a környezete akarva,vagy akaratlanul kételkedve fogadja. És természetesen nem is ,hisznek benne. Ezen oknál fogva öszötönösen el kezdig a másikat uszítani a dolog ellen. Miért?. Pusztán féltésből,vagy esetmben inkább féltékenységből. De ha nem mondja el,hogy mit érez estleg akkor nem tudok rá reagálni sem. De valahogy nem is akarok. Szeretem mikor egy pasi van az életmbe akkor Ő jön és tuti,hogy el kezdi az ellenkezőjét. Most már egy kicsit zavar.  Nem kéne azon se csodálkoznia ha esteleg 1 vagy 2 hétig nem megyek hozzá. De ha lenne egy csöpp esze akkor rájött volna arra,hogy miért csinálom azt amit csinálok.  Azért mert ő folyamatosan ránk erölteti az akaratát. Jó ez így nem teljesen igaz. De részben. Nem tudom mit vár tölünk,mikor már semmit nem tudunk csinálni. Igen tény valahol ő fogja még össze a társaságot. De mikor látja,hogy se én se 3. fél sem tesz ezért semmit akkor Ő se tegyen. Már bocsánat,de így van. Mikor nem tudunk mit csinálni? Nincs egy normális hely,vagy dolog amit csinálhatnánk?. Akkor mit akar?. Én is itt vagyok lassan 22 évesen.  És mondjuk szeretnék változtatni az eddigi életemen. Szeretnék párkapcsolatot meg a többit. De ő ezt képtelen megérteni, meg mondjuk nem 19 évesekkel kéne mászkálnom. Már bocsánat de így van. Azt hiszem ennek rövid időn belűl vége lesz. És széljel megy a triumvirátus. És úgy gondolom,hogy ezalatt az ídő alatt sajnos engem SEMMIBE vettek. És soha nem érdekelte őket,hogy ott vagyok e vagy sem. Volt egy hülye akit évekig cseszegetteg,erre jó voltam aztán kész. De sajnos itt a VÉGE a "BARÁTSÁGUNKNAK"